A közelmúlt tragikus eseményei megmutatták, hogy a szabadulószobák rejtélyes világa nem csak a közepesnél valamivel gyengébb horrorfilmekben utazó rendezőket, hanem akár politikusokat is megihlethet.

(forrás: Skynews)

Történt ugyanis, hogy Lengyelországban 5 tinédzser lány vesztette életét egy kigyulladt szabadulószobában. “A tizenöt év körüli lányok be voltak zárva a szobába, így meghaltak a tűzesetben” - irja a Sky News cikke, ahonnan a hírt több portál, így a hazai Index is átvette.

A katasztrófa Koszalin-ban történt, ahol tűz ütött ki, melyben életüket vesztették a játékosok, akik éppen a szabadulószobában voltak. A tüzet a fűtésrendszer hibája, feltehetően egy gázpalack szivárgása okozta. Mire a tűzoltók a helyszínre értek és eloltották a lángokat, addigra a szabadulószobában már csak holttesteket találtak, akikkel füstmérgezés végzett.

A döbbenet természetesen óriási, Lengyelországban több prominens vezető is megszólalt az üggyel kapcsolatban. Leszek Suski tűzoltóparancsnok szerint a helyszínen az elektromos vezetékek túlságosan közel voltak a gyúlékony anyagokhoz, ráadásul sok gondatlanságot, például a menekülőútvonal hiányát tapasztalták.

Megvan a felelős?

Az öt áldozat mellett van még egy hatodik is, az első hírek szerint, egy 25 év körüli férfi, akit súlyos égési sérülésekkel szállítottak a városi kórházba. Őt akkor még nem tudták kihallgatni. Majd beszámolt a történtekről és elmondta, hogy miután észlelte, hogy a fűtésre használt egyik palackból gáz szivárog, megpróbálta elzárni azt. Ekkor tűz ütött ki, amelytől megégett, és amely lehetetlenné tette a szabadulószoba kinyitását. Ekkor kiszaladt az utcára, és kérte a járókelőket, hogy hívjanak segítséget.

Szó esik még egy 28 éves férfiről, a szabadulószoba tulajdonosáról, akit gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak. A kerületi ügyész szerint azzal, hogy a szabadulószobában elhanyagolták a menekülési útvonalak biztosítását, nem adtak lehetőséget az áldozatoknak arra, hogy elhagyják a helyszínt, amikor kitört a tűz.

A gyanusított ügyvédei azt mondták, hogy védencüket is mélységesen megrendítették a történtek, ám tagadja az ellene felhozott vádakat. Ezek akár 8 év börtönbüntetést is jelenthetnek számára. Most előzetes letartóztatásban van.

Szigorú ellenőrzések kezdődtek

Joachim Brudzinski belügyminiszter úgy nyilatkozott az esemény után, hogy a jövőben biztonsági ellenőrzésnek vetnek alá minden lengyel szabadulószobát, hogy elkerüljék a hasonló eseteket.

Az ellenőrzéseknek rögtön neki is láttak, és már az eset utáni szombaton 178 szabadulószobát vizsgáltak, melyek közül 13-at rögtön első lendületből be is zárattak a hatóságok.

Megelőzés vagy boszorkányüldözés

Az természetes, hogy egy ilyen sokkoló hír után a megdöbbenés óriási, és mindenki azon gondolkodik, hogy megelőzhető lehetett volna a tragédia. Azonban nem biztos, hogy a tenni akarásnak a legüdvösebb megnyilvánulása a szabadulószobák ellen indított boszorkányüldözés lehet.

"A koszalini szabadulószoba öt ártaltan lány halálos csapdájává vált. A felelősök büntetése a végletekig szigorú kell legyen. Fiatal emberéletekbe került, hogy nem tartották be a tűzvédelmi szabályokat és úgy üzemeltették a helyet" - fogalmazott Joachim Brudzinski belügyminiszter. Ezek a mondatok talán jobban illenének egy horrorfilm traileréhez, mint egy felelős politikus nyilatkozatához.

A hatásvadász megnyilvánulással az a legnagyobb probléma, hogy mintegy kriminalizálja és veszélyes iparággá teszi a szabadulószobákat. Holott közel sem azok, legalábbis pont ugyanannyira, mint bármely más helyiség, ahol vendégeket fogadnak. Ez a tűz ugyanúgy kitörhetett volna egy moziban, vagy egy múzeumban is, sőt bárhol, ahol meghibásodhat a fűtésrendszer. Azért a fűtésrendszer meglehetősen erős túlzás jelen esetre, ahol egy gázpalackkal igyekeztek fűteni. Egy gázrobbanásnál édesmindegy, hogy hol van az ember. Ennél már csak az lett volna kevésbé biztonságos, ha maghasadással próbálkoznak a garázsban…

Létezik, hogy bezárnak egy szabadulószobába?

“Nem. Az általános gyakorlat az Exit the Room-nál és máshol is, hogy szabadulószobák ajtajai nincsenek fizikailag zárva, ráadásul, ahogy más vendéglátó helyiségekben is, kifele nyílnak. Emellet nálunk van pánikgomb is, valamint a játékmesterrel is folyamatos az összeköttetés, így tőle is lehet bármikor segítséget kérni. Ahogy a legtöbben, úgy mi sem használunk nyílt lángot, vagy 12V-nál magasabb feszültséget a játékokban, pont azért, hogy ne történjen ebből kifolyólag semmi baleset” - mondta Rétfalvi Gábor, az Exit the Room tulajdonosa, aki 3 kontinensen üzemeltet szabadulószobákat 2012 óta.

Akármilyen gondos az ember, balesetek sajnos történhetnek, így az elővigyázatosságot nem lehet túlzásba vinni sehol, így a szabadulószbákban sem. A megoldás a helyszínek bezárása helyett azonban sokkal inkább az egységes szabályozás és a folyamatos ellenőrzés  lehet, ezáltal kiszűrve a felelőtlen szabadulószoba-üzemeltetőket.