Nemrég látott napvilágot egy érdekes kutatás a szabadulószobákról. A Budapesti Corvinus Egyetem hálózattudományi kutatója, O. Szabó Rebeka vezetésével dolgozó nemzetközi tudóscsoport használta a szabadulószobákat, mivel hasznos helyszínek a csapatdinamika, a társas kapcsolatok és az együttműködő problémamegoldás vizsgálatához.

A kutatásban 40 csapat, összesen 171 játékosának interakcióit és viselkedését vizsgálták meg tudományos alapossággal.

Az erről szóló publikáció a Nature lapcsaládban jelent meg, mi pedig a HVG összefoglalójában szúrtuk ki a publikáció megjelenését.

A kommunikáció fontossága a játék során

A tanulmányban több szempont alapján különítették el a kommunikációs folyamatokat. Az egyik csoportosításban ezt nézték, hogy az egész csapat beszélt meg egy-egy problémát, vagy csak a csapat egy része - jellemzően 2 ember. Vizsgálták azt is, hogy kommunikáció tárgyilagos volt, vagy volt-e valamilyen érzelmi töltete és azt, hogy a megszólaló hozzá címzett kérdésre válaszolt, vagy ő ragadta magához a szót.

Megfigyelték, hogy a feladványt sikerrel teljesítő csapatokban több az egész csoportot érintő kommunikáció, mint azoknál, akik elvéreznek a kijutás közben. Magyarul, az olyan csapatok voltak inkább sikeresek, akik a lehető legtöbb feladatot közösen oldották meg és szorosan együttműködtek egymással.

Ha nem is tudományos igénnyel, de saját tapasztalataink alapján, mi is arra jutottunk, hogy a sikeres kijutós játékhoz a legfontosabb a csapattagok közti kommunikáció.

“Egy-egy kijutós játék sikere sokkal inkább múlik a csapatmunkán, mint az egyéni képességeken. Számtalan játékot figyeltünk meg már és mindig azt vettük észre, hogy az olyan társaságok sikeresek, akik összehangoltan, csapatban játszanak.” - írtuk egy korábbi bejegyzésben. Azért is fontos ez, mert a szabadulószobák feladatai rendszerint sokrétűek és meg is kívánják azt, hogy különböző megközelítéssel lássunk neki megoldásuknak.

A másik, amire felhívtuk a figyelmet, hogy jó ha van egy vezető, akinek pont a kommunikáció az erőssége és koordinálni tudja a csapattagok tevékenységét.

Ez is visszaköszön a tanulmányban is. Arra jutottak, hogy az idősebb és/vagy magasabb iskolai végzettséggel rendelkező csapattagok rendszerint többet beszélnek társaiknál.

Alig jutnak szóhoz a nők a szabadulószobákban

A nők viszont kevesebbet beszéltek a szabadulószobákban -  derült ki a kutatásból. A tanulmány ennek abban látta az okát, hogy a női csapattagokat kevesebbszer szólították meg a többiek, így csak úgy jutottak szóhoz, ha magukhoz ragadták a kezdeményezés. Ez pedig ritkán fordult elő, főleg az olyan csapatokban, ahol csak egy hölgy volt a férfiak mellett.

Azt, hogy a mintavétel miatt alakult-e így, nem tudjuk, mindenesetre elgondolkodtató erre is figyelni: uraim, hagyjuk szóhoz jutni a hölgyeket a szabadulószobákban (is)!