Ezt a három dolgot lehet, te is rosszul tudtad a céges csapatépítőkről. Akkor is, ha te szervezted, vagy épp csak elszenvedője voltál.

Nyáron, jobb helyeken, egymást érik a céges csapatépítőnek nevezett partik.

Ezek hol dögunalmasak, hol lehetőséget adnak arra, hogy kitaláld, most vajon melyik kollégád lesz a legvállalhatatlanabb, vagy ezúttal ki kivel fog összegabalyodni. 

A legtöbb cégnél ilyenkor kezdődik a nyári pangás és van alkalom egy kicsit kiereszteni a gőzt. De vajon a érdemes kockáztatni az irodában a kellemetlen másnapon a lesütött szemeket és a félreértett szituációkat?

Munka-, vagy szórakozóhely?

Egy kicsit érdemes szétválasztani azt, hogy kivel hogy kapcsolódsz ki. És azt, hogy mennyire engeded magadhoz közel a kollégáidat. Bármilyen elkeserítő is, az irodákban gombamód szaporodó babzsákfotelek, csocsóasztalok ellenére a munkahely elsősorban az, ahova dolgozni jársz és nem szórakozni. A kollégáid is elsősorban azért vannak, hogy együtt dolgozzatok, nem azért, hogy cimbizzetek. Lehet, hogy kiábrándítóan hat, de elvileg mindennek azt a célt kellene, hogy szolgálja, hogy hatékonyabban tudjatok együttműködni. Nem kivétel ez alól a céges csapatépítő sem.

Együtt inni nem a legjobb csapatépítő

Az, hogy együtt épültök le, lehet közösen eltöltött idő, de semmiképpen nem csapatépítő. Igazából az olyan dolgok tudják összekovácsolni a társaságot, melyekben valamilyen feladatot közösen oldotok meg. A kocsma nem jelent túl nagy kihívást: ki hozza a sört, vagy ki fizessen? Piálás közben, a látszat ellenére, a beszélgetésen kívül nem fogtok semmit közösen csinálni. Kivéve, ha belétek köt egy társaság. De a tömegverekedés sajnos súlyosan károsíthatja az egészséget, így - bár összekovácsolhatja (kalapálhatja) a közösséget - kimondottan ellenjavallt.

A pszichobullshit sem csapatépítő

Ahogy a csapatépítők, úgy a trénerek is virágzásukat élik. Van köztük nagyon jó, de nagyon sok coach sajnos annyit sem ér, mint egy Facebookon megosztott Coelho idézet. Félreértés ne essék, akadnak nagyon jó trénerek, de ők általában nem túl olcsók és nem szívesen áldoznak rájuk a cégek. Így sajnos legtöbbször maradnak az önjelölt szakértők unalmas előadásai - és nehogymár' ők mondják meg, hogy mit, hogyan csináljatok.

Mi a megoldás?

A kulcsszó a kreativitás. ahhoz, hogy egy csapatépítő sikeres és hasznos lehessen, érdemes egy kis időt szánni a felkészülésre, és olyan programokat keresni, melyek valóban építően hatnak.

Kiszakadni az irodából

Maga az iroda arra lett kitalálva, hogy ott végezzétek a napi munkátokat és nem arra, hogy felnőtt emberek hancúrozzanak benne. Ez így is van rendben. Szóval valahova menjetek el, lehetőleg egy kicsit szokatlan és ingergazdag környezetbe. Az se baj, ha egy kicsit megmozgatjátok magatokat, jó eséllyel úgyis egész nap a gép előtt ültök. Egy paintball, airsoft, gokart mind-mind jó ötlet lehet. És (spoiler) természetesen egy szabadulószobás kaland is.

Csináljátok csapatosan!

Ha már csapatépítő, akkor illene valamit közösen, csapatban csinálni. Szóval keressetek olyan aktivitást, amit csapatosan, közösen lehet csinálni. Nem kell feltétlenül elvadult dolgokra gondolni, egy céges foci, vagy társasjáték ebből a szempontból ugyanolyan jó ötlet lehet, mint egy kijutós játék.

Dolgozzon az agyatok is!

Oké, oké elvileg erre való a munka, de a legritkább esetben van így. Egy jól működő cégnél a legösszetettebb feladatok is hamar is hamar rutinná válnak, így néha nem árt egy-egy új kihívással némi vért pumpálni a fáradt agytekervényekbe. Oldjatok meg közösen feladatokat, lehetőleg olyanokat, melyek egy kicsit különböznek azoktól, amit amúgy is csináltok. Lehet, hogy elég egy kicsit felborítani és átrendezni a munkahelyi teameket, de az sem árt, ha valami merőben újjal néztek szembe.

Be kell vallanunk valamit: amikor elindítottuk az oldalt, fogalmunk sem volt, hogy ennyi cég fogja keresni a szabadulószobákat, pont a fentiekért. Viszont mivel így van, ezért nyugodtan javasoljuk nektek és neked, hogy próbáljátok ki a kijutós játékokat csapatépítőként, ha úgy érzitek, több van bennetek, mint egy közös berúgás.