Mondhatnánk, hogy a játék egyidős az emberiséggel, de igazából még az sem igaz, mert sokkal mélyebben belénk van kódolva.

Hogy erre rájöjjünk, elég mondjuk belenézni egy természetfilmbe, eldobni egy botot a kutyánknak, vagy elhúzni egy papírgalacsint a macskánk előtt. Ezeket a jelenségeket megfigyelve azt vehetjük észre, hogy minél intelligensebb egy élőlény, annál játékosabb.

Játék a tanulás, tanulás játék

Nem véletlen, hogy a fejlettebb állatok több időt fordítanak a játékra fiatal korukban. ennek segítségével sajátítanak el olyan összetett képességeket, melyek például a vadászathoz szükségesek. Az állatkölykök így játszva tanulják meg, hogyan fogják később éles helyzetben is elejteni zsákmányukat. Vagy ha kevésbé előkelő helyen vannak a táplálékláncban, akkor azt, hogy hogyan kerüljék el azt, hogy prédává váljanak.

Tehát a játék ilyenkor nem teljesen öncélú tevékenység, még akkor sem, ha szórakoztató. Fontos eszköze a tanulásnak, a felnőttek viselkedési mintájának másolásának.

 

A játék szerepe felnőttkorban

Még az állatvilágban is, de főleg az embereknél a játék életben betöltött szerepe idővel átalakul. A hangsúly a tanulás helyett inkább a közösségi élményre kerül. Arra, hogy szervezett keretek között valamilyen szabályrendszert követve éljék meg a versengést és az együttműködést a játékban résztvevők.

Ami viszont gyermekként és felnőttként is fontos velejárója a játéknak, az az, hogy örömforrásként jelenik meg életünkben, ezért nem érdemes róla idősebb korban sem lemondani.

Ahhoz, hogy a játék örömét megtapasztaljuk szükség van a benne lévő kihívásra is. Alapvetően minél nehezebb egy feladat, annál nagyobb jutalommal jár a teljesítése, megoldása. Ezért az a legjobb, ha olyan kihívásokat keresünk a játékban is, melyek próbára tesznek minket.

Tipikusan ilyen egy szabadulószoba, ahol ötletes feladványok egész sora teszi próbára problémamegoldó készségüket, logikánkat és a csapattagokkal való együttműködésre való hajlandósságunkat is. Így amellett, hogy izgalmas agytorna segít abban, hogy jobban megismerjük csapattársainkat és elmélyítsük a velük való kapcsolatunkat.