Nem is gondolnád, hány problémán rágod át magad nap mint nap. Több ezer döntést hozol meg naponta - igaz, ezek közül csak kevés tudatosul.

Az érdekesek azok a komplex döntések és problémák, amelyeket nem lehet csak úgy csípőből, automatikusan meghozni.

Automatikus döntések és problémamegoldás

A legtöbb probléma, amivel szembesülünk, olyan, amit mindenféle komolyabb agytorna nélkül meg tudunk oldani. vagy azért, mert annyira jelentéktelen, hogy szinte mindegy is, hogyan döntünk a megoldás során, vagy azért mert annyiszor felmerült már korábban, hogy nem is igazán kell újra körüljárni, hiszen már van rá egy bevett és jól bevált módszerünk.

Ennek a kényelmes problémamegoldásnak és döntési mechanizmusnak azonban megvannak a hátulütői is. Ha olyan szituációba kerülünk, amilyenben még nem voltunk, ezért nincs is rá korábbi stratégiánk, akkor bizony bajban lennénk, ha csak erre a képességünkre kellene támaszkodnunk.

Kreatív problémamegoldás

Ismeretlen döntési helyzetekben kénytelenek vagyunk s kreativitásunkra támaszkodni és új nézőpontból megközelíteni a problémát ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Ilyenkor nem mindegy, hogy alapból mennyire van sebességben az agyunk és mennyire vagyunk képesek elrugaszkodni az eddig jól bevált gondolkodási sémáinktól.

Sokan úgy gondolják, hogy a kreativitás valami isteni adottság, ami vagy van vagy nincs, ez azonban nem teljesen igaz. Bár mint minden tehetségből, a kreativitásból is van aki többet, vagy kevesebbet kapott - azonban nem kell beérnie ennyivel. Ugyanis a kreativitás fejleszthető.

Hogyan lehetünk kreatívabbak?

A kreativitás fejlesztéséhez, ugyanúgy, mint bármely más képességünkéhez elsősorban gyakorlásra van szükség. A helyzet itt azonban egy kicsivel bonyolultabb, mert a mechanikusan ismétlődő gyakorlatok ebben az esetben nem igazán működnek. Sőt éppen a kreativitás ellenében hatnak.

Ahhoz, hogy kreativitásunk szárnyalhasson, arra van szükség, hogy változatos, összetett feladatok elé állítsuk agyunkat. A legjobbak az olyan lehetőségek, melyek kiszakítanak a hétköznapokból és a hétköznapi sablonos gondolkodásunkból.

Kreativitás fejlesztése szabadulószobában

A szabadulószoba azért kifejezetten jó terep erre, mert ott változatos logikai feladványok megoldásán és összefüggések felismerésén keresztül vezet a játék megoldásához az út. Ezért ajánljuk mindenkinek, aki fejleszteni szeretné kreativitását és problémamegoldó képességét.