A csapatépítők mellett kevés szó esik az ismerkedős játékokról. Ritkák ugyan az olyan helyzetek, amikor nulláról kell egy csapatot felépíteni, de annál fontosabb az, hogy tesszük meg a kezdő lépéseket.

Az ismerkedős játékok azt a célt szolgálják, hogy a bemutatkozás és kezdeti feszengés után a csapattagok hamar megnyíljanak és közeledjenek egymáshoz. Ez a folyamat ugyan előbb-utóbb biztos, hogy végbe megy magától is, azonban sokkal gyorsabb, ha rásegítünk játékos formában.

Ismerkedős játékok gyerekeknek

A gyerekek gyakrabban kerülnek olyan helyzetbe, amikor egy teljesen új társaságban találják magukat: egy új óvodai csoport, egy osztály vagy egy nyári tábor közössége mind-mind példa egy olyan formálódó közösségre, ahol együtt, szervezetten érdemes megtenni az első lépéseket.

Az induláshoz első körben általában játékos formában tanulják meg egymás nevét a gyermekek. Nézzünk hát erre pár példát!

Ha egy kicsit megfűszerezzük a bemutatkozást, máris izgalmas játék lehet belőle, ami a nevek megjegyzését segíti. Történhet például állandó jelzők választásával, majd azok elismétlésével:

 

- Bence vagyok, a vagány.

- Ő Bence a vagány, én pedig Anna vagyok, aki szép.

… és így tovább.

 

A dolog kicsit nehezebb, de még szórakoztatóbb alliteráló jelzőkkel: 

 

- Bátor Bence vagyok.

- Ő Bátor Bence, én pedig Aranyos Anna.

… és így tovább.

 

A csoport együttműködését tudja segíteni nagyobbacska gyerekeknél, ha az a feladat, hogy ismeretlenül rendeződjenek ABC-sorrendbe a keresztnevük alapján. Ha ez a feladat egy másik csoporttal versenyezve történik, akkor még izgalmasabb lehet a gyerekek számára.

A csoporttársak mélyebb megismerését szolgálja, ha egy rövid beszélgetés után a másikat kell bemutatni, így rövid idő alatt jobban meg tudják egymást ismerni a gyerekek.

Ismerkedős játékok felnőtteknek

Felnőttként az ember ritkábban kerül olyan helyzetbe, hogy csupa ismeretlen emberekkel alkotnak egy csoportot. Ennek ellenére adódnak ilyen szituációk: például ha egy teljesen új osztályt, üzletágat állítanak fel egy munkahelyen, vagy valamilyen társas utazásba vág bele az ember.

Az ismerkedős játék megtöri a jeget

Az ismerkedés a korral nehezebb, hiszen az emberek többsége elveszti azt a fajta nyitottságot, amivel a gyermekek rendelkeznek, így nehezebben törik meg a jég új társaságban.
Pont ezért jó ötlet valamilyen ismerkedős játékhoz nyúlni a kezdetekben. Bátran meríthetünk a gyerekeknek szánt feladatok közül is. Ha valamivel merevebb a társaság, akkor kezdhetjük valamivel “komolyabb” játékokkal is a csapatépítést. A tagok mesélhetnek például arról, hogyan kapták a nevüket, vagy bemutatkozhatnak valamilyen érdekes időhatárhoz kötve: mondjuk úgy, hogy mindenki egyesével meggyújt egy gyufát és addig beszélhet csak, amíg az ég. A lényeg igazából az, hogy ezek a játékok megalapozzák azt, hogy a csapattagok később jobban megismerhessék egymást.