Az agykutatás eredményei alapján ma már tudjuk azt, hogy a jobb és a bal agyféltekénk különböző funkciókra specializálódott. A jobb félteke a kreatív készségek lakhelye, a bal félteke pedig a logikai funkciókért felel. Egy kijutós játék során egyidőben mindkettőre szükség van, így egyszerre dolgoztatjuk agyunk mindkét felét.

A kreatív jobb félteke

A jobb agyfélteke felelős érzelmeinkkért, kreativitásunkkért és intuíciónkért. Jellemzően a művészek azok, akik agyuknak ezt a területét használják többet. Ezért fog neked abban segíteni, hogy a játékban új ötletekkel tudj előállni, melyek közöl az egyik, tuti a kijutáshoz vezető utat jelenti majd.

A kreativitás mellett a jobb agyfélteke képes túllátni a részleteken és felfedezni a tágabb összefüggéseket. Ez olvas a sorok között. Nagyon hasznos lesz akkor, amikor látszólag egymástól független nyomokat, tárgyakat kell összekombinálni és észrevenni, hogyan kacsolódnak egymáshoz.

A jobb félteke másik hasznos funkciója a térlátás, melyre nem csak a tájékozódás miatt lesz majd szükséged, hanem azért is, mert a szabadulószobák feladványainak jó része igénybe veszi ezt a készséget.

A logikus bal félteke

A bal félteke agyunk racionális része. Itt “lakik” analitikus, logikus gondolkodásunk. Nélküle aligha lenne esélyünk arra, hogy sikerrel vegyük ebben az alapvetően logikai játékban elénk kerülő akadályokat.

Agyunk bal fele az amelyik képes felfedezni az apró részleteket, így nagy segítségünkre lehet abban, hogy megtaláljuk a legapróbb rejtett nyomokat is.

A szabadulószobákban az egyik legnagyobb kihívás mindig az idővel vívott harc jelenti, még szerencse, hogy belső óránk itt ketyeg, mert ez az agyterület felelős az időérzékért is.

Itt születik meg a lépések egymás utáni folyamata is, mivel a bal félteke felelős a stratégiai gondolkodásért.

Végül de nem utolsó sorban a bészéd és a kommunikáció központja is itt található. Mivel a kijutós játék nem egyszerűen fejtörők sorozata, hanem csapatjáték, erre is nagy szükségünk lesz.

Egységben az erő

Agyunkat akkor tudjuk a legjobban kihasználni, és akkor leszünk sikeresek, ha egyaránt kiaknázzuk a jobb-, és bal agyféltekében szunnyadó képességeket. Gondolj csak bele: az életben semmire nem mennél a kreativitással stratégia nélkül, vagy a logikával ötletek nélkül. Fokozottan igaz ez a szabadulószobák feladványainál, melyek nem csak a résztvevő játékosokat, hanem agyunk két felét is remekül össze tudják hangolni.