A Mátrix film 1999-es megjelenése óta tudjuk, hogy a valóság nem feltétlenül az, aminek látszik. Pontosan így van ez a Mátrix szabadulószobában is.

Ebben a szabadulószobában átélheted azt az élményt, amit Neo, miután a piros kapszulát választotta és felnyílt a szeme az igazi valóságra. Egy generáció rajongott ezért a történetért és elméletért. Volt, akinél ez a rajongás kimerült menő napszemüvegekben, fekete bőrkabátokban, vagy a szétcsúsztatható Nokiában. És nem véletlenül.

Az illékony valóság nyomában

Az emberiséget évezredek óta foglalkoztatja, hogy a minket körülvevő világ vajon tényleg valóság-e? Vallások és filozófusok próbáltak kielégítő válaszokat találni erre a kérdésre, ám az emberiség és a technológia fejlődése válaszok helyett csak újabb és újabb nyitott kérdéshez vezetett válaszok helyett.

A modern filozófusok, tudósok és írók az első számítógépek megalkotása óta már inkább másként teszik fel a kérdést: elképzelhető, hogy az Univerzum egy rendkívül bonyolult, hatalmas szimuláció, amit nálunk elképzelhetetlenül fejlettebb lények – jövőbeni földi vagy más galaxisokban élő civilizációk képviselői – futtatnak ugyancsak óriási számítógépeiken?

Ha a technológia és a virtuális valóság egyre inkább képes arra, hogy átverje az emberi agyat, akkor honnan lehetünk biztosak abban, hogy az agyunk épp nincs átverve? Gondolj csak bele: érzékszerveinkkel csak a világ töredékét észleljük, ráadásul agyunkkal csupán ezeknek az információk még kisebb részét tudjuk feldolgozni. Ezért különböző technológiai eszközöket kell használnunk és elméleteket kell kidolgoznunk ahhoz, hogy minél alaposabban megismerjük a valóság, a világ valódi természetét.

A technikai fejlődés azonban nem csak kiszélesítette az Univerzumra vonatkozó ismereteinket, nyugtalanító lehetőségekre is felhívta a figyelmet. Elképzelhető, hogy nem vagyunk valóságosak – és ezt még csak nem is tudjuk?

Lehet, hogy mi is a Mátrixban élünk?

A Mátrix megjelenése után Nick Bostrom svéd filozófus belegondolt abba, hogy mi van, ha tényleg szimulációban élünk?

Bostrom három állítást fogalmazott meg, amelyek közül szerinte legalább az egyiknek igaznak kell lennie:

  • minden, a miénkhez hasonló, civilizáció kihal, mielőtt elérne arra a fejlettségi szintre, hogy szimulálni tudná a valóságot,

  • ha bármelyik civilizáció mégis eléri ezt a fejlettségi szintet, közülük egyik sem akar ilyen szimulációkat futtatni

  • a fejlett civilizációk több szimulációt is tudnak futtatni, ami azt jelenti, hogy sokkal több szimulált világ létezik, mint valódi.

A filozófus szerint mindhárom állításról elképzelhető, hogy igaz, de a harmadik tűnik a leginkább elképzelhetőnek. Ebből indult ki az MIT tudósa, Rizwan Virk is. Ő még jobban kibontotta az elmélet részleteit, és arra a döbbenetes megállapításra jutott, hogy akárcsak a filmben a kanál, a valóság sem létezik. Legalábbis a megtapasztalt valóságok szimulációk végtelen láncolatai. Így amíg valódi valóságból egyetlen egy van, szimulációból - elméletileg - végtelen. Szóval sokkal valószínűbb, hogy egy szimulált valóságban, ha úgy tetszik, a Mátrixban élünk, mint a valódi valóságban.

Mátrix szabadulószoba

Ha végigolvastad és tudtad követni ezt az egyszerre hátborzongató és inspiráló okfejtést, akkor valószínűleg a szabadulószobák közül neked a Mátrix a legjobb választás ebben a valóságban és a többiben is.