Céges csapatépítőt szervezni nagy kihívás, különösen, ha a munkatársaink különböző életkorúak, és más az érdeklődési körük. Ezért szokott legegyszerűbb megoldásnak látszani egy közös kocsmázás összehozása, pedig kis utánajárással nagyobb élményekben is részesülhet a közösség, mint a söröskorsók emelgetése. Ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat.

csapatépítő

Mielőbb azonban túlságosan eltávolodnánk a söntéspulttól, álljunk meg néhány mondat erejéig a kocsmázásnál. Ha ugyanis nem visszük kollégáinkat túl gyakran sörözni ahhoz, hogy az már a munka rovására menjen, önmagában nincs semmi baj egy kis kötetlen, szabadszájúbb beszélgetésben, különösen, ha a gátlásokat feloldotta már az alkohol. Egy jól sikerült közös kocsmázás alkalmával sok érdekes sztori előkerülhet, és ha aggódunk amiatt, hogy a csapat túlságosan belehúz a kortyolgatásba, néhány játékkal, egy jó kocsmakvízzel mederbe lehet tartani a mámoros hangulat hullámait.

Jótékonysági főzéstől a felfedezésig

A közös kocsmázáson túlnézve bizony körültekintően kell válogatnunk, hiszen minden munkatársunk számára szórakoztató elfoglaltságot kell választanunk, így azt kell mérlegelnünk, szellemileg, vagy inkább fizikailag legyen aktív a csapatépítés, esetleg mindkettőből legyen egy kevés. A legkevesebb mozgással talán egy jó közös bográcsos főzés jár, ahol mindenki talál magának elfoglaltságot, emellett jut idő a beszélgetésre és a saját receptek ismertetésére is. Adja magát a lehetőség, a nyári rendezvények egyikének főzőversenyébe benevezni, de arra is van lehetőség, hogy a közös főzéssel jótékonykodjunk is. Többek között a Budapest Bike Maffia szervez cégeknek olyan csapatépítő főzést fedett jól ellátott helyszínen, amelynek végén a kiporciózott adagokat eljuttatják a hajléktalanok számára. Ez tehát nemcsak jó, de hasznos szórakozás is lehet.

Talán elsőre furcsának tűnik, de könnyen megvalósítható, és mindenkit meglepő csapatépítő lehet a város, település fölfedezése, ahol a cég székhelye található. Meglepő, de egy sokan a nagy mindennapi rohanásban olyan építészeti és kulturális emlékekre nem figyelnek fel, amelyek megismerése jó alapja lehet egy kis nyomozással, felfedezéssel megtűzdelt városi séta. Pénzbe ugyan nem kerül, ám a szervezőknek alaposan fel kell készülniük, hogy lekössék a kollégákat. 

Egymást is lődözhejük, vagy vár egy közös szabadulás

Kevésbé az agyat megmozgató, de kitűnő feszültséglevezető alkalom lehet egy csapatépítő paintball-ozás, vagy ennek fedett városi megfelelője a lézerharc. A játék lényegében abból áll, hogy a a munkatársak a csapatépítés kertében halomra öljék egymást. A furfang, a taktika természetesen itt is hangsúlyos, de a gőz kiengedéséé, a rohanásé és a tüzelésé lesz a főszerep. A fáradt csapat tagjai a játék végén megoszthatják egymással harci sikereiket és sebesüléseiket is, és mindenképpen egy kellemes, izgalmas emlékként fogják emlegetni a munkahelyi miniháborút.

Kellemes beltéri szórakozás lehet természetesen és nem utolsó sorban egy szabadulószoba kihívása is. Itt kevésbé a mozgás, mint inkább a közös ötletelés, együtt gondolkodás, együttműködés kerül előtérbe. Mivel a feladatot időre kell teljesíteni, az izgalom biztosítja a kellő adrenalinszintet, és minden munkatárs bebizonyíthatja leleményességét, amelyet a csapat javára fordíthat. Tapasztalatunk szerint egy sikeresen teljesített szabadulószoba megerősíti a munkatársakat abba, hogy a munka kihívásait is képesek lesznek közösen megoldani, és hogy nyugodtan támaszkodhatnak egymásra.