Több cikk jelent meg az elmúlt időszakban azzal kapcsolatban, miért is olyan népszerűek a szabadulószobák a felnőttek körében. Természetesen számtalan okoskodó tanulmány és fura ötlet is napvilágot látott a kérdéssel kapcsolatban, mind az ismeretlenül is jól ismert brit tudósok egy csoportjától, most azonban azokra a magyarázatokra térnénk ki, amelyek szerintünk is megállják a helyüket. 

szabadulószoba

Mint örömmel tapasztalhattuk is, megjelenésük óta látványos evolúción mentek át a szabadulószobák világszerte. Nemcsak a fejtörők egyre ötletesebbek, de a hangulatra is egyre nagyobb gonddal figyelnek oda a szabadulószobák dizájnerei. Egyre élethűbbek a díszletek, egyre több a megnyomható, tekerhető, forgatható világító kütyü, és egyre több a megfogható, használható bizarr kellék is. A szabadulószobák készítői mindent megtesznek azért, hogy minél élethűbb legyen a szituáció, és itt jön a szabadulószobás játékok töretlen népszerűségére adott egyik magyarázat, amely szerint olyanok, mint a számítógépes játékok, csak valóságosak, ezáltal sokkal inkább átélhetőek. Az értelmezés szerint a szabadulószobák egyedisége éppen abban áll, hogy képesek élethűen megjeleníteni a számítógépes játékok világából ismert szituációkat, tapintható, kézzelfogható közelségbe hozzák az élményt. 

A szabadulószoba olyan játék, ami az ember legmélyebb vágyait elégíti ki

Ez az értelmezés megállhatja a helyét, de a szabadulószobák azok körében is népszerűek, akik nem szeretik a számítógépes játékokat. Egy másik elmélet széleskörűbb magyarázattal szolgálhat, miért is képes magával ragadni mindenkit egy szabadulószoba hangulata. E magyarázat szerint nincs az emberben erősebb vágy, hogy olyakor elszakadjon a valódi világtól, és ennek az ősi késztetésnek pszichológiai okai vannak. Az emberi elme, a lélek ugyanis szeret felkészülni, képzeletben átélni, gyakorolni különböző szituációkat, hogy a való életben ne érhesse meglepetésként. 

A szabadulószobák által teremtett játékos szituáció lehetőséget nyújt arra, hogy egy biztosan megoldható feladattal kerüljünk szembe, biztonságos keretek között tehessük próbára problémamegoldó képességünket. A szabaulószoba tehát jót tesz önbizalmunknak, problémamegoldó képességünknek, mentális egészségünknek, és nem utolsó sorban a másokba vetett bizalmunknak. 

A józan paraszti ész biztonsága

Más világban, egy másik ember bőrébe bújni, más problémájába helyezkedni persze azért is érdekes a számunkra, mert mindannyiunkat hajt egy másik eredendő ösztön, a kíváncsiság. Az emberi lét elengedhetetlen velejárója a rejtélyek megoldása, az ismeretlen felfedezése, az új tapasztalatok szerzése. Ebben a tekintetben a szabadulószobák különlegessége abban is áll, hogy a megmenekülés nem igényel különös ismereteket, képességeket, szaktudást, elég a józan paraszti eszünket használnunk. Fontos tapasztalat, hogy megbízhatunk saját képességeinkben akkor is, ha külön nem készülünk fel a kihívásokra. 

Egyszóval, a felnőtteknek is kijár a játék, és ha már mindenképpen indokolni kell, miért is próbálunk ki egy újabb szabadulószobát, hivatkozhatunk arra, hogy mentális egészségünk megőrzése érdekében van rá szükségünk.