Míg a játékosok a szabadulószobákból kijutni szeretnének, néhány betörő a zsákmány reményében meg pont bejutni. Ez előfordul, hogy sikerül, de azok, akik szabadulószobákat akarnak kirabolni, általában nem a legélesebb kések a fiókban.

 

A múlt héten egy utrechti szabadulószobában próbálkoztak, ám a nem sok sikerrel - legalábbis ami a zsákmányt illeti. Bár a szabadulószoba széfjét sikerült feltörni, mindössze 10 euró készpénzt, egy kamerát, és némi üdítőt, édességet tudtak elvinni a helyszínről. A bibi ott volt, hogy a széf, amit kinyitottak, a szoba része volt és nem tartalmazott mást, csak további feladványokat. 

A szabadulószoba tulajdonosa, Anna-Maria Giannattasio elmondta, hogy nem ez volt náluk az első betöréses eset. Mostanában egyre többször előfordult ami külön szomorú, mert a járvány miatt alaposan visszaesett a forgalmuk.

A betörők nem lehettek túl okosak, hiszen melyik szabadulószoba tartana értéket egy olyan széfben, melyet a vendégek számára tartanak fenn?

Betört a szabadulószobába, de nem tudott kijutni

Mindez azonban semmi egy két éve történt vancouveri esethez képest. Ott a betörő betört ugyan a szabadulószobába, ám a kijutás annyira meghaladta a képességeit, hogy inkább magára hívta a rendőrséget, hogy segítsen neki.

A betörő először a bejárati ajtót próbálta betörni, de nem járt sikerrel, csak megrongálni tudta. Mivel azonban a szabadulószoba egy plázában volt, annak technikai helyiségében talált egy kulcsot, amivel mégis bejutott. A gondok ez után kezdődtek. Azt ugyan nem tudta elmondani a rendőröknek, hogy miért is éppen a szabadulószobát választotta célpontnak, az azonban kiderült, hogy a tájékozódás elég nagy feladatnak tűnt. Egy ideig próbálkozott, majd feladta. A hívásnapló szerint négyszer hívta a helyszínről a 911-et, hogy segítsenek neki kijutni. 

A helyszínre érkező rendőrök végül is segítettek hősünknek a kijutásban, aki addigra meglehetősen zavart volt. Hogy ez nála alapállapot, vagy a kaland viselte meg talán már soha nem derül ki. Nem ez volt az első betörése, amivel lebukott. De ezidáig legalább mindig sikerült elhagyni a helyszínt, a szabadulószoba viszont kifogott rajta.

Jobb ötlet lett volna simán kipróbálni a játékot, teszem azt a Prison szobát.