12 év telt el azóta, hogy Gyurkovics Attila 2011-ben elkészítette a “világ első szabadulószobáját”. A kijutós játék átütő sikert hozott, sorra nyíltak az olyan szabadulószobák Budapesten, majd Európában és az egész világon, melyek többségét magyar vállalkozások terveztek és készítettek. Mára hatalmas üzletággá nőtte ki magát a szabadulószobák piaca, a feltaláló viszont továbbra is ott tart, ahol elkezdte: nem az anyagi elismerés, hanem a játékok tervezése érdekli igazán.
Első vagy nem első, hogy is van ez a szabadulószobákkal?
A legjobb tudomásom szerint az első. Utólag, amikor beindultak a szabadulószobák, akkor lehetett hallani már, hogy voltak hasonló próbálkozások a Távol-keleten, USA-ban. De ezeknek a játékkoncepciója teljesen más volt, mint amit most ismerünk, ráadásul csak egy szubkultúrának voltak érdekesek. Más volt időkeretben, játékosok számában, sikerességi rátában, ami ott olyan 1-2% körül mozgott. Pont ez utóbbi mutatja, hogy ez egy másik játék, mert a flow miatt valós esélyt kell adni a játékosoknak.
Amit ma szabadulószobának hívunk, annak az alkapjait a Parapark fektette le, ettől a koncepciótól azóta sem nagyon tértek el. Röviden összefoglalva flow elméleten alapuló kiscsoportos aktivitás, ahol a környezeted felfedezésével kell megoldani a feladatokat. Általában ezek a feladatok nyelvtől függetlenül megoldhatóak - ez pedig nagyban hozzájárult a nemzetközi elterjedéséhez.
Megváltozott az életed, amikor megnyitottad a Paraparkot?
Teljesen egyértelmű, mert szinte a nyitás pillanatából világossá vált, hogy sikeres lesz, és azóta is az ebből indult üzleti vállalkozásomból élek.
Az önmeghatározásom is változott, így a magánéletem is, mert jól érzem magam attól, hogy a saját dolgaimmal fogalalkozhatok és rengeteg pozitív visszacsatolás érkezett ezzel a tevékenységgel.
Gondoltad volna, hogy ekkora hype lesz a szabadulószobák körül?
Mindig bíztam a sikerében, mert ahogy eszembe jutott, éreztem, hogy egy nagy hiányérzetre tapintok rá, ezért működni fog ha egy ilyen tevékenységet rászabadítok a világra. Bármilyen oldalról vizsgáltam át az alapötletet, mindig oda jutottam, hogy ennek működnie kell.
Arra nem gondoltam, hogy már fél évvel a megnyitása után megjelenik az első hasonló, aki saját ötletének igyekezett beállítani a szabadulószobáját. Az első pár évben annyira lefoglalt a saját üzletem, hogy nem foglakoztam másokkal, sem az elsőség kérdésével különösebben. Ennek a visszaigazolását, elismerését csak évekkel később kaptam meg Európából, amikor 2015-16 környékén Németországban és Hollandiában is engem kerestek meg és hívtak megnyitni első nemzetközi szabadulószoba konferenciákat. Aztán azóta is megtalálnak több hasonló rendezvény kapcsán.
Mekkora szeletet tudott ebből a Parapark kiszakítani? Hány szobát nyitottatok?
Én a kreatív dolgokban vagyok jó. Üzleti modellem tulajdonképpen nem is volt. Az, hogy idáig is el tudtam jutni azt a saját ötlet miatti helyzeti előnynek köszönhetem.
Onnan, hogy a szabadulószobák piaca tulajdonképpen egy iparággá nőtte ki magát, inkább az üzleti oldal dominált máshol, engem viszont a dolognak ez a része egyáltalán nem mozgatott. Nem sajnáltam, hogy ebből kimaradok, mert az nem én vagyok. Persze bosszantott, hogy nem én kaptam a millió dolláros befektetéseket - amire nem is voltam alkalmas - de helyette a saját utamat jártam. Nem akartam önmagam rabszolgája lenni jobb anyagi körülmények között sem.
Van, amit visszatekintve máshogy csináltál volna?
Visszatekintve lehetet volna üzletileg tudatosabb az indulás, hiszen az égvilágon semmit nem csináltam a logót és a nevet kivéve. Az érdekelt csak, hogy minél hamarabb meg tudjam mutatni ezt játékot a világnak.
Utólag persze mindenki számára nyilvánvaló, hogy a szabadulószoba egy jó üzlet, de az indulásnál, volt, hogy azért nem tudtam kibérelni helyet, mert elmondtam, hogy mit szeretnék csinálni és teljesen hülyének nézett a tulaj.
2021-ből egy kutatás közel 3 milliárd dollárra taksálta a szabadulószoba-piacot, ebből mennyi lett a tiéd?
Marginális. Ezek nagy cégek többségben, inkább azt jelzi, hogy mennyi konkurencia van. De az elmúlt 12 évben mindig pozitív szaldós volt a Parapark, ami alapvetően egy kisvállalkozás azóta is.
Próbáltad levédetni a szabadulószobát?
Igen, már az elején futottam egy kört, de teljesen esélytelennek tűnt, hogy játékelvet le lehessen védetni. Nekem akkor a reality műsorokkal példálóztak, hogy ott sem lehetett. El is engedtem ezt a történetet.
Most hogy megy a cégednek?
A covid nagyon rosszkor ért minket. Közel 10 évesek voltunk, és épp a meglévő franchise hálózatomat (Spanyolország, Németország, Svájc, Ausztrália, Dubai és Magyarország) készültem gatyába rázni. A covid alatt ezenek a partnereknek legalább 80%-át elvesztettem. Nagyjából egy év volt, amíg csak a tartalékaimból éltem. És mivel pont egy gyenge pillanatában érte a járvány a céget. Csapatépítőkkel, projektmunkákkal tartottam fenn magam. Mostanában sikerül egyre több olyan munkát találnom, ahol csak a kreativitásomra van szükség, az üzleti modell meg marad a megbízó dolga.
Mi a véleményed a mostani szabadulószobákról és az iparágról?
Az, hogy ez iparággá vált, az eredeti minőség rovására megy. Ahogy a filmeknél is a blockbusterek is egy kaptafára készülnek. Most a csillivilli külsőségek mellett kevés a belső tartalom, maga a flow élmény pedig teljesen hiányzik nagyon sok helyen. Azt sajnálom, hogy főleg a Covid után, kevés kivétellel nem a legjobb, hanem a leghangosabb szabadulószobák tudták növelni az elérésüket.
Magában az iparágban benne van a sok könyv, film, társasjáték amiknek az elterjedése engem is meglepett, de valahogy az alapok ugyanazok és az eredeti élmény is.
Min dolgozol most?
Most van egy olyan izgalmas projekt, az Exit The Room-al közösen, ahol csak a játékkoncepcióval kell foglalkoznom.
Ez egy kompakt, szabadulószoba élmény, amit bárhova el tudunk juttatni. Ez több szempontból visszatérés a gyökerekhez. A szabadulószoba az indulásakor egy olcsó műfaj volt, mára azonban nagyon elszabadultak az árak. Egy valamirevaló szabadulószoba elindítása ma már nagyjából 20 millió forint, ami nem is valószínű, hogy megtérül. Belátható időn belül biztosan nem.
Ezzel a kompakt játékkal a szabadulószoba élményét bárhova el tudjuk juttatni, olyan helyekre is, ahol erre eddig nem volt lehetőség.
Ez is akkora durranás lesz, mint az első szabadulószoba volt?
Akkora durranás nem tud lenni, mert akkor maga a műfaj volt teljesen új. Itt inkább azt lehet mondani, hogy az elmúlt 11-12 év pályaépítési tapasztalata lesz egy kompakt méretű játékba sűrítve, ráadásul tudatos üzleti háttérrel megtámogatva, amit azért merek kijeleteni, mert ez az utóbbi már nem az én feladatom lesz.
Hol és mikor lehet kipróbálni a játékot?
A belső tesztkörök után a játék a nagyközönség számára a Társasjátékok Ünnepén debütál november 16-17-én.